Bajnaiék léptek a Kubatov-listák ügyében
Az Együtt 2014 az adatvédelmi hatósághoz fordul a Fidesz adatkezelése miatt.
Az Együtt 2014 az adatvédelmi hatósághoz fordul a Fidesz adatkezelése miatt.
Majtényi László, a volt adatvédelmi ombudsman szerint az Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc által írt szakdolgozatok nyilvánosságát biztosítani kell. Az ügyben vizsgálódik Péterfalvi Attila is, neki azzal próbál segíteni Majtényi, hogy felidézi az ombudsmani hivatal egykor Horn Gyula és Torgyán József dolgozataival kapcsolatos ajánlását.
Jóri András volt adatvédelmi biztos szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jogellenesen jött létre, ezt pedig a magyar államnak mielőbb orvosolnia kell.
Péterfalvi Attila, az új adatvédelmi hatóság vezetője szerint a hatóság független és megfelel az uniós kritériumoknak.
Eltűntek az internetről az adatvédelmi biztosok korábbi állásfoglalásai, ajánlásai, közleményei és beszámolói - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
Az Origo információi szerint kötelezettségszegési eljárást készít elő Magyarország ellen az adatvédelmi biztosi poszt megszüntetése miatt az Európai Bizottság.
Navracsics Tibor levele, amelyet Viviane Reding uniós biztosnak küldött, nem alkalmas arra, hogy eloszlassa az uniós aggályokat - véli Jóri András adatvédelmi biztos. Miközben Navracsics Tibor azzal próbál érvelni, hogy Jóri nem akart új posztot, utóbbi az erre adott, a hvg.hu-nak elküldött válaszában kifejti: a kormánynak a jelenlegi ombudsmani mandátum tiszteletben tartása volna a kötelessége.
Többszörösen is az uniós joggal ellentétesnek tartja hivatala megszüntetését a hivatalából január elsejével menesztett Jóri András. Az adatvédelmi biztossal arról is beszéltünk, milyen konfliktusai voltak a hatalommal, és hogy miképpen változik jövőre az adatnyilvánosság.
Kinevezése előtt elkezdte kiválogatni Péterfalvi Attila, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökeként kinek a munkájára tart igényt január 1-jétől a megszűnő adatvédelmi biztos hivatalának dolgozói közül – tudta meg a hvg.hu. Jóri András adatvédelmi ombudsman a dolgozóknak és Péterfalvi Attilának elküldött levelében mindezt jogellenesnek és etikátlannak nevezte.
Az információs jogok újból kicsúsznak a közösségi ellenőrzés alól, írja három jogvédő szervezet, amely emiatt az Európai Bírósághoz fordult a kormány által megszüntetni tervezett ombudsmani intézmény megvédése érdekében.
Jóri András szerint az adatvédelmi biztos olyan jogvédő intézmény élén áll, amelynek a szakmai konfliktusokat szükségszerűen vállalnia kell. Az adatvédelmi ombudsmannal készített, a nol.hu-n vasárnap közölt interjúban Jóri András beszél arról is, hogy az nemzeti konzultáció kapcsán személyiségi jogi perekre készül.
Jóri András a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, két beadvány is érkezett hozzá a kémügy titkosításának ügyében: az egyik kérelmet Vadai Ágnes, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a másikat Szilvásy György ügyvédje adta be.
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul tegyen eleget Jóri András adatvédelmi biztos kérésének, és semmisítse meg a szociális konzultáció keretében kezelt személyes adatokat.
A vállalkozások mintegy kétmilliárd forint támogatást kaptak a Nemzeti Innovációs és Technológiai Alap terhére ez év márciusában. Jóri András szerint adataik nyilvánosak.
A jelenlegi jogi környezet - bár nem egyértelmű és világos - megfelelő ahhoz, hogy a BKV járművein utasteret figyelő kamerákat helyezzenek el - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Nem tisztázott, hogy mi az adatkezelés jogalapja a Google Street View - és más, hasonló szolgáltatás esetében - hívta fel a figyelmet Jóri András adatvédelmi biztos annak kapcsán, hogy az "Utcakép" szolgáltatáshoz szükséges felvételeket elkészítő autó, amely kedden érkezett Budapestre, az elkövetkező néhány hétben a főváros utcáit járja.
Mérlegelés nélkül kötelesek kiadni a hangfelvételeket a telefonos ügyfélszolgálatot működtető társaságok az ügyfél kérelmére - így foglalt állást Jóri András adatvédelmi biztos.
A munkáltató csak akkor követheti műholdas helymeghatározó eszközzel (GPS) a tulajdonában vagy bérleményében lévő gépkocsi mozgását, ha ahhoz megkapta a járművel közlekedő munkavállalója önkéntes és tájékozott hozzájárulását - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala szerdán.